A háború árnyékában: Ukrajna, 20222022. február 24-én arra ébredt Európa, hogy Oroszország újra megtámadta Ukrajnát. Akkor már hetek óta folytak erről a találgatások, azon a reggelen mégis arcul csapott bennünket a hír. A támadás lángra lobbantotta a Délkelet-Ukrajnában már 2014 óta tartó „alvó háború” szunnyadó parazsát, és emberek millióinak életét forgatta fel fenekestől. E riportkönyv olvasóit magammal hívom a háború sújtotta Belső-Ukrajnába, a menekültekkel elárasztott Kárpátaljára, illetve a határ innenső oldalán, a menekültáradat első vonalában lévő kistelepülésekre is. Találkozni, beszélgetni harcolókkal és menekülőkkel, családokkal és magányos útrakelőkkel, de ugyanúgy a befogadókkal is. Emberekkel, akiket, így vagy úgy, elért a háború forgataga. * „Utazás” közben persze, avatott szakértők révén, e háború történeti, biztonságpolitikai, gazdasági és belpolitikai vonatkozásaival is megismerkedhetnek az olvasók. „Putyin három dologban tévedett a támadás megindításakor: a saját hadereje felkészültségében, az ukránok katonai, hírszerzési, elhárítási képességeiben, és végül a Nyugat támogatási hajlandóságában.” Anton Bendarzsevszkij, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szakmai igazgatója „Még ha Oroszország meg is tud szerezni némi területet Ukrajnától, de ez a háború akkor is a regionális hatalmak sorába löki vissza.” Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének igazgatója |
Contents
Section 19 | |
Section 20 | |
Section 21 | |
Section 22 | |
Section 23 | |
Section 24 | |
Section 25 | |
Section 26 | |
Section 9 | |
Section 10 | |
Section 11 | |
Section 12 | |
Section 13 | |
Section 14 | |
Section 15 | |
Section 16 | |
Section 17 | |
Section 18 | |
Section 27 | |
Section 28 | |
Section 29 | |
Section 30 | |
Section 31 | |
Section 32 | |
Section 33 | |
Section 34 | |
Section 35 | |


